Az alumínium doboz és a sör. Mik is pontosan az előnyei?
Megőrzi a termék minőségét és nem éri fényszennyezés a benne tárolt italt, környezetbarát, felhasználóbarát ugyanis ezeket nem kell gyűjtőhelyre szállítani elég egy hazánkban már szerencsére igazán elterjedt szelektív kukába kidobni és persze nem utolsó sorban költséghatékony is.
Hazánkban az alumínium dobozokba való kiszerelés 2019-ben kezdett el igazán terjedni a pandémia idején. Ezt megelőzően is voltak próbálkozások azok azonban az akkori vendéglátási és fogyasztói igényeknek nem voltak megfelelőek így nem terjedt el. Azok akik tisztában voltak annak a tudatával, hogy az alumínium dobozokba való csomagolás sokkal felsőbbrendűbb és minőségmegőrzőbb addig volt az a nagyobb társadalmi réteg akik azt vallották, hogy a terméknek “fém íze lesz” , “nem egészséges” és ez volt az oka annak, hogy sok gyártót és kereskedőt (még ha tudták is, hogy kimagaslóbb az üvegnél) elrettentett az alumínium doboz használatától félve a forgalom visszaeséstől.
Azonban 2019-ben ez teljesen megváltozott. Bezártak a vendéglátóhelyek, pub-ok, kocsmák, szórakozóhelyek és a szórakozás a sörözés is csak otthon volt megoldható. Amennyiben az ember továbbra sem szerette volna nélkülözni a sör kellemes aromáit vagy lemaradni az új ízekről akkor az eddig a szórakozóhelyeken elköltött pénzt most a weboldalakon, üzletekben vagy áruházakban költötték el és vásárolták meg kedvenc italaikat. Ekkoriban a kraft sörfőzdéket mint derült égből villámcsapás érte ez a gyors váltás, hiszen eddig egyutas palackokban szerelték ki a söreiket amiknek meglehetősen rosszabb a gyűjtése és megnehezíti az életet a háztatásoknak is. Az üvegpalackokat külön üvegeknek fenntartott gyűjtőhelyre kellett szállítani (vagy kerülgetni kell a nappaliban..) Az átállás azonban nem volt olyan zökkenőmentes egyutas palackokról alumínium dobozokra ugyanis az elvárás továbbra is fennállt, hogy az üvegekbe való csomagolás prémium minőséget kelt.
Ekkortájt már hazánkban is jelen voltak a mobil dobozoló gépsorok. Ekkor a sörfőzdék egyre inkább elkezdték a termékeiket alumínium dobozokba csomagolni, hiszen a járvány miatt bizonytalan lett a fogyasztás mértéke is így a sört a tovább frissen tartó és minőségét megőrző csomagolási mód vált elsődlegessé. Ekkor a sörfogyasztók rájöttek, hogy ugyanaz a sör amit üvegből és dobozból is kóstoltak mégsem ugyanolyan. A dobozban lévő sör sokkal frissebb és aromával dúsabb volt mint a palackba csomagolt és sokkal tovább eláll. És elérkezett hazánkba is az a pillanat mikor végre itt is elfogadhatóvá vált a kraft sörök dobozba csomagolása és egyre többen preferálják ezt a csomagolási módot, legyen az vendéglátóhely, szórakozóhely vagy kocsma.
Összefoglalva tehát miért jó az alumínium doboz?
Egy tökéletes csomagolóanyag, ami védi a benne lévő sört a fényszennyezéstől, véd az oxidációval szemben, a sör nem veszít aromakomlójának ízéből és illatából valamint sokkal környezetbarátabb mint az üveg hiszen nagyobb százalékban újrahasznosítható, felhasználóbarátabb a helymegtakarításban és a hulladék kezelésben is és nem utolsó sorban költséghatékonyabb mint a palack a logisztikai szempontok tekintetében.