Mi a különbség az IPA, APA és AIPA között?

Ezt a kérdést sokszor felteszitek nekünk így írtunk róla egy cikket, hogy jobban rálássatok ti is! Cikkünkben a klasszikus angol IPA, APA és AIPA sörökről írunk.

Azonban mielőtt belekezdenénk ezeknek a söröknek a jellemzőinek az ismeretetésébe jöjjön egy kis történelem, hogy minden teljesen világos legyen, hogy hogy is alakult ki ez a fajta sörkultúra.

Az IPA kifejezés az “ Indian Pale Ale” megnevezés rövidítése. Ez a sör az 1800-as években indult fejlődésnek mikor a britek az Indiai gyarmatokon dolgozó brit munkásaiknak készítettek olyan alkoholos italt, ami megfelelő a hajózási útvonalakra, hiszen elég nagy távot kellett kibírniuk.

A kezdetleges sörökkel pont ez volt a legnagyobb problémájuk a briteknek, hogy hogyan is juttassák el a sört megfelelő minőségben, hiszen mire odaért az munkásokhoz az italok már javarészt romlottak voltak így ki kellett dobniuk őket. Ezek az angol kezdetleges sörök (Porter, Pale Ale, Cask Ale) nem viselték jól a hosszú hajóutakakat (ellentétben Észak-Amerikával, ahol a hideg víz biztosította a sör állapotának megőrzését). Ahhoz, hogy javítsanak a sör minőségének megőrzési idején a sörfőzők extra komlót adtak a sörhöz, amely tartósítószerként hatott.
Az IPA sörök sosem fogytak jól Indiában, de Angliában standard sörökké váltak.

Az stílus nem sokat változott a tizenkilencedik században, és mind Nagy-Britanniában, mind Észak-Amerikában a sörfőzdék továbbra is erős és komlós söröket főztek.
Az 1940-es évek végére az IPA szinte egyenértékűvé vált egy átlagos Pale Ale-el, hiszen csökkent az alkohol és kolmó tartalma.

Ugorjunk előre kicsit az időben oda amikor az amerikai nyugati parton megjelent egy citrus és grapefruit aromával büszkélkedő komló a Cascade ami 1970-re tehető. Az úttörő amerikai sörfőzők ekkor kerestek egy stílust, amiben ezt a nagyszerű komlót alkalmazhatják, és megtalálták az IPA-t!

Ellentétben a gyengébb, kevésbé komlós változatokkal (alapvetően ebben az időszakban a Pale Ale-ek), amelyek még mindig kaphatók voltak Nagy-Britanniában; az amerikai változat visszautalt arra az időre, amikor a komlót és az alkoholt azért halmozták fel a sörben, hogy az megőrizze jó állapotát. Az amerikai söröket azonban nem hosszú távra készítették, ehelyett a frissességé lett a főszerep.

Ez a sör lett az AIPA “American Indian Pale Ale” és az APA “American Pale Ale” előfutára.
Na ennyit a történelemről! Jöhet a lényeg!

Mi is az-az IPA?

Az IPA ( Indian Pale Ale) egy kesernyés, alkoholban közepesen erős és kellemesen visszafogott világos brit sör, mely száraz lecsengésű és markáns komlós karakterrel rendelkezik.
Illatában érezhető a közepesen magas mennyiségben hozzáadott komló, mely virágos, fűszeres-borsos és citrusos jegyekkel rendelkezik. A maláta édeskés, karamellás illata már valamivel kevésbé (közepes-alacsonyan) ilyen intenzíven lelhető fel ebben a sörben. Megjelenése általában zsemleszínű, de az aranysárgától egészen a borostyánig terjedhet, tiszta és tartós habbal.

A sör ízében az aromakomló közepesen vagy akár erősen fellelhető a keserűkomló viszont mérsékelten, de mégis határozottan dominál. A maláta íz enyhén vagy közepesen enyhén kekszes, pirítós, tejkaramellás vagy karamellás jegyekkel adja a sör alap testét. A gyümölcsösségnek melyet az aromakomlóval érhetünk el nem jut nagy főszerep inkább kicsit hátrébb érezhető a kortyban. A sör lecsengése közepesen száraz és utóízben kellemesen érezhető a komlókeserűség. Az egyensúly a komló felé hajlik, de a maláta jelenléte is érezhető.

Tehát! Az IPA söröket úgy főzik, hogy komló-hangsúlyosak legyenek, ami azt jelenti, hogy a komlóban található keserű, gyümölcsös, virágos és citrusos finomságokat hangsúlyozzuk az ízprofil más elemeivel szemben, azonban a maláta ízét nem fedik el teljesen.

Mi is az-az APA?

Az APA (American Pale Ale) egy átlagos erősségű, komlós, világos amerikai sör, az IPA-hoz képest több támogató malátával ahhoz, hogy a sör kiegyensúlyozott és iható legyen.
A komló jelenléte klasszikus vagy modern,- újvilági komlófajtákat tükrözhet a legkülönfélébb jellemzőkkel. Az APA fenntartja az egyensúlyt a maláta és a komló között – csakhogy a komló ebben a sörben sokkal határozottabban “csípős” és virágos, mint brit rokonai.

Az amerikai modern,- újvilági komlófajták a lehetséges jellemzők széles skálája, beleértve a citrusos, virágos, fenyős,- gyantás, fűszeres, trópusi gyümölcsös, csonthéjas gyümölcsök, bogyós gyümölcsök vagy a dinnye jegyeit. Kis mennyiségben a maláta jegyei is megtalálhatók a sörben mint a kenyér, pirítós, keksz és karamell.
Az APA sörben a komló és a maláta karaktere ízben hasonlóan találhatók meg mint illatában. A maláta karamellás íze gyakran nem is túl kiérezhető vagy kellemesen visszafogott ami nem is probléma abban az esetben, ha nem ütközik össze a komló ízével. Mivel nem erős a maláta íz így a komlókeserűség is visszafogott, hiszen a sör lényege, hogy maláta és komló egyensúlyos legyen. Az egyensúly jellemzően a kortyban a késői aromakomló és a komlókeserűség; a maláta jelenlétének pedig támogatónak kell lennie, nem pedig zavarónak. Megjelenésében a sör egészen a halvány aranytól a borostyánig terjedhet mérsékelten nagy fehéres, tartós habbal.

A sör lecsengésében a komló íze és keserűsége is enyhén megmarad, de nem olyan erősen mint az IPA sörben.

Tehát! Az APA söröket úgy főzik, hogy azokban a komló és a maláta egyensúlyban legyen ne legyen se túl erősen komlós se túl erősen malátás. Akármelyik modern,- új hullámos komlót választod ízvilágban a malátának az íze kellemesen hangsúlyban kell lenni a komlóéhoz.

Mi is az-az AIPA?

Az AIPA (American Indian Pale Ale) egy határozottan komlós és keserű, mérsékelten erős, világos amerikai sör. Az egyensúly komlós, tiszta erjedési profillal, száraz lecsengéssel és tiszta, támogató maláta, amely lehetővé teszi a komló kreatív használatát és annak a karakterét, hogy átragyogjon.

Ebben a sörben is mint előző társában (APA) szintén az amerikai modern,- újvilági komlókat használják így ízjegyeiben megegyezőek lehetnek.
Illatában kiemelkedően érezhetők a komló aromái. Az alacsony maláta íz, karamellás és pirítós ízjegyekkel rendelkezik.
Az AIPA sörben a komlóíz kiemelkedően kiérezhető és a komlókeserűség nagyon magas.
A sör lecsengésében száraz komlós, kesernyés utóízzel és egy kis támogató malátával a háttérben.

Tehát! Az AIPA söröket úgy főzik, hogy azokban a komló dominál, kevésbé fellelhető ízében a karamell maláta. Teste kevesebb leginkább komló hangsúlyos sör.
Alkoholtartalma magasabb az IPA és APA sörnél, de alacsonyabb mint egy Dupla IPA-nál.

Összefoglalva

Az IPA, APA és AIPA sörök leginkább a maláta és a komló arányainak használatában különböznek valamint származási helyükben.

Az IPA egy brit sör melyben közepesen-magas angol komló mennyiséget használnak azonban a maláta karamellás, kekszes íze nincs teljesen elnyomva.

Az APA egy amerikai sör melyben a komló és a maláta kellemes egyensúlyt nyújt és így könnyen iható kellemes kortyérzettel.

Az AIPA szintén egy amerikai sör ami annyiban másabb, hogy ez egy erősen komló hangsúlyos kevésbé fellelhető maláta ízzel. Valamint alkoholban erősebb fentebb említett társainál.

Scroll to Top