Felmerült már benned is a kérdés, hogy vajon mi a különbség a német,- a belga- és az amerikai búzasörök között? Akkor itt az ideje, hogy választ kapj ezekre a kérdésekre.
A sör Európában való elterjedésének köszönhetően a búza gabona egyre minőségibb lett, míg a végén ma ismert fajtájává fejlődött. Ezalatt a fejlődési folyamat alatt a sörfőzők elkezdték az árpa mellé a búzát is hozzáadni a söreikhez. A XVII. században is ritkán lehetett találkozni tisztán árpából készített sörrel; a búza rendszeresen megjelent a különböző sörökben és negyedét vagy akár a kétharmadát is kitehette.
Valamivel később a búzát a pékeknek az árpát pedig a sörfőzőknek tartották fent. A búzának a sörtől való elszakadását az éhínség idején hozták be a kormányzatok azon okokból, hogy a pékek elő tudják állítani a megfelelő mennyiségű pékárut. Ebben az időben a búza használatát megtiltották a sörfőzőknek. Nagy-Britanniában a búza sörben való használatát 1697-1880-ig azaz majdnem 200 éven át tiltották. Bajoroszágban ezalatt az éhinséges idő alatt vezették be az úgynevezett Reinheitsgebot törvényt, amelynek célja tulajdonképpen az volt, hogy a sörfőzőket távol tartsa a pékek búzakészletétől. A Reinheitsgebot, a híres bajor „tisztasági” törvény. Ez a törvény az összetevők korlátozásával biztosította a sör tisztaságát.
Mindenhol nagy korlátozások folytak azonban Belgiumban még a XX. század első felében is használták a búzát sörfőzéshez.
Német Weizen/weiss
A Német búzasöröket, amelyeket különbözőképpen weissbier, weizen vagy hefeweizen néven is ismerünk, a gyümölcsök (különösen a banán) és a borsos fűszerek (különösen a szegfűszeg) jegyei jellemzik.
A bajorországi búzasör a korábbi sörfőzési stílus egyik ritka túlélője. Ezeknek a söröknek a nagyobb részét szűretlenül szolgálják fel, és az erőteljes szénsavtartalom gondoskodik a szép fehér habról. Szokatlan ízvilágukkal, mint a rágógumi, a banán és a szegfűszeg, tökéletes nyári frissítők, és fantasztikusak a különböző ételekhez is, hiszen a pizzától a sertéshúsig, a salátától a tenger gyümölcseiig mindenhez jól passzolnak.
A weizen (más néven „weizenbier” és „weissbier”) évszázadok óta készül, és ezalatt az idő alatt a szerencse hol mellettük, hol pedig ellenük dolgozott. A XIX. században majdnem teljesen eltűnt ez a típusú sör, de frissítő, üdítő ízélményének köszönhetően új életre keltek.
Weiss ≠ Búza, legalábbis nem mindig.
A szó weissbier minden szempontból ma már „búzasört” jelent. De a weiss szó valójában a „fehér” sörre utal. Évszázadokkal ezelőtt amikor elnevezték a sör típusokat a kifejezések a sör színére utaltak, nem pedig a gabonatartalmára.
Hogyan került a „fehér” a „búzára”? A búzát vagy malátázatlanul (nyersen), vagy alacsony hőfokon szárították/hőkezelték. Ez adta a sörök fehéres megjelenését, különösen a tűzön pörkölt árpamalátával készült „vörös” vagy „barna” sörökhöz képest. A fehér sörök tehát általában búzából készültek; ahogy a weissbier esetében, úgy a witbier esetében is. Az árpamaláta egyik fajtáját azonban levegőn szárították, így az olyan világos maradt, mint a búza, és az ebből készült sört szintén „weissbier”-nek nevezték azonban ma már nem áll fenn a veszélye annak, hogy csupa árpából készült sört kapsz, ha weissbiert rendelsz egy német kocsmában.
A weizen sör a XVII. és a XVIII. században virágzott, amíg 1800 körül nehézségekbe nem ütközött. Ebben az időben a láger sörök kezdték uralni a világot, és a búzasör népszerűsége zuhanni kezdett. 1812-re a divat megfordult, és már csak két weizenbier-sörfőzde maradt. A század közepére a szomszédban, a weizenbier csehországi szülőhelyén egy bajor sörfőző tökéletesítette a pilsner receptjét, ami nagyban befolyásolta a búza sörök piacát.
A Weissbier-nek több változata létezik:
■ Hefeweizen: Néha hefe-weizen vagy hefe-weissbier, ez a zavaros, narancsszínű eredeti búzasör. A „hefe” az élesztőre utal, amely részben a zavaros kinézetet okozza
■ Kristallweizen: Szűrt weissbier, ez Észak-Németországban népszerűbb, mint Bajorországban.
■ Dunkelweizen: Sötét weissbier. A kifejezés relatív, a dunkelweizen általában borostyánszínű vagy világosbarna. A sörfőzők sötétebb malátákat adnak a hefeweizen receptjéhez, így egy kicsit vastagabb testű és diósabb vagy pirítósabb sört készítenek, mint a hagyományos hefeweizen.
■ Weizenbock: Általában sötét weissbier, amelyet doppelbock erősségűre főznek (7 % vagy magasabb alkoholtartalom). Ezek a sörök még mindig ugyanazokkal a gyümölcsös-fűszeres ízekkel rendelkeznek, de erősebb malátaízzel és érezhető, melegítő alkoholérzettel.
■ Rauchweizen: A weissbier egy meglehetősen ritka stílusa, amelyet füstölt malátával készítenek. A többi weizenhez hasonlóan ezek a sörök is rendelkeznek a gyümölcsös és fűszeres élesztő jelleggel, de egy adag füstölt maláta árnyalja a sört.
A bajor búzasöröket az általuk bemutatott trópusi gyümölcsös ízek határozzák meg, amelyek az élesztő által az erjedés során létrehozott kémiai vegyületekből származnak, ezeket hívjuk észteres ízeknek. Ezek a vegyületek vagy foghíjas komplexitást adhatnak a sörnek, vagy tönkretehetik azt; sok stílusban hibának számítanak más típusoknál pedig előnyt jelent.
Az első dolog, amit bárki észrevesz egy weissbier-ben, az a zavarosság. De valójában nem is olyan könnyű olyan sört készíteni, ami egyenletesen zavaros marad, mivel a zavarosság egy weizenben búzafehérjékből és élesztőből is áll és az élesztő hajlamos a leülepedésre. Azok, akik különösen kedvelik az élesztő észteres ízeit, a palack finom forgatásával vagy kavargatásával felkelthetik a leülepedett élesztőt.
Belga Witbier
A citrusok és fűszerek zamatával fűszerezett, lágy és finom witbiernek (más néven white ale, white beer, vagy egyszerűen wit vagy witte) kevés párja van ebben a minőségben. A világos árpa, malátázatlan búza és zab keveréke fehér köddel árnyalt, szalmaszínű sört eredményez. A koriander, a narancshéj és más hasonló fűszerek gondoskodnak a kellemes enyhe illatról és az ízekről a sörben.
A witbier-t ma a Hoegaarden nevű településsel hozzuk kapcsolatba, amelynek hírneve valójában évszázadokra nyúlik vissza.
A második világháborút követően Belgium óriási veszteséget szenvedett az őshonos sörtípusok tekintetében. Az egykori népszerű stílusok eltűntek, mivel az emberek inkább az ipari lágerek felé fordultak.
Egyrészt az 1960-as évek szörnyű időszak volt arra, hogy megpróbáljanak feltámasztani egy elveszett stílust; a fogyasztók eltávolodtak a hagyományoktól, és következetesebb, modernebb söröket kerestek. Másrészt az időzítésben lehetett némi zsenialitás is. A kihalás egyik erénye a nosztalgia, és a Hoegaarden elveszett “fehér” sörei még mindig erősen élénken éltek egyes emberek emlékezetében.
A koriander a stílus meghatározó összetevője. Sokoldalú fűszer, amely édességet, citromos csípősséget vagy gyengéd virágos jegyeket kölcsönözhet. Az eredeti recept szerint keserű narancshéjat használtak, de a sörfőzők néha édes narancs héját – vagy teljesen más citrusféléket – is használnak.
A belga búzasörök egyedülállóak a citrusok és fűszerek harmonikus kombinációjával, amelyek lágy és sima ízviláguk teszik különlegessé.
Ez a sör (lassú) forradalmat indított el. Pierre Celis (Hoegaarden alapítója) évekig dolgozott, évente körülbelül 1300 hordót adott el, amíg 1978-ban sörfőzdéje nevét De Kluisra („a kolostor”) változtatta. A sörnek a szerzetesekkel való összekapcsolása Belgiumban bevált módszer volt, és Pierre Celisnél bevált. Sörének sikere beindult, és hamarosan a witbier stílus Hollandiában is elterjedt.
1985-re Celis üzlete közel ötvenszeresére nőtt. A vállalat egy részét eladta és ezzel elindította azt az eseményláncot, amely végül az InBev megalakulásához vezetett. Egy másik radikális lépéssel Celis úgy döntött, hogy 1992-ben eladja a vállalatot és Texasba költözik, így Észak-Amerikába is megérkezett a witbier.
A Witbier végül olyan valószínűtlen helyeken is megjelent, mint Japán és Kelet-Európa. Franciaországban és Észak-Amerikában a witbier a kézműves sörfőzdék egyik alaptermékévé vált.
A witbier-t nem csak a recept teszi különlegessé: a legjobb példák nagy részét ma már nem Belgiumban főzik. Belgiumban ugyanis a witbier stílus nem különösebben elterjedt manapság. A két legfinomabb változat a bolygó ellentétes oldaláról származik, a maine-i Allagash és a japán Hitachino Nest White, és ezek jól szemléltetik a stílus széles skáláját.
Amerikai búzasör
A búzasörök voltak azok a sörök, amelyek átugrották a “kidobóembereket” (hagyományos sörök kedvelőit), és a hátsó ajtón keresztül jöttek be. Az sörivók számára elég természetesnek tűntek – könnyű, lágy, nyárias sörök, amelyek szelíd ellenpontját képezték a nehezebb söröknek.
Az európai búzasörök tele vannak furcsa erjesztési jellemzőkkel: A bajor (német) weizen-ek fenolosak és észtereresek, a berlini weisse-k savanykásak, a belga wit-ek pedig fűszeresek. Az amerikai búzasörökben mindezekből semmi sem volt, sőt néhányat még gyümölccsel is “hamisítottak”. Az amerikai búzasörök inkább komlósabbak a kellemes búza ízekkel egyensúlyban.
Az amerikai wheat-ek nem vallottak kudarcot azzal, hogy más stílusúak voltak; pontosan azok voltak, amilyennek a korai sörfőzők akarták őket: egyszerű, kellemes nyári sörök. A búza sokkal ismertebb gabona az amerikaiak számára, mint az árpa. A amerikai búzasörökben érezhető a gabonás íz, az amerikai komlózásból származó enyhe intenzitás, és a lágy, nyugtató befejezés.
A búzasörök a legkülönfélébb konyhák változékony kísérői. A sertéshús édességével ellentétben támogató ropogást biztosítanak; ugyanakkor olyan édességet adnak hozzá, amely ellentétben áll a saláta ecetes savanyúságával. A sörfőzdék rendszeresen adnak hozzá friss gyümölcsöket, fűszereket vagy tejsavakat (savanyítással vagy baktériumok hozzáadásával), így a változatok egyre bővülő választékát kínálják.
Nincsenek szigorú szabályok az amerikai sörfőzésben, de van néhány ökölszabály. Az egyik természetesen a komlózás. (Ökölszabály: használjunk sokat.) A másik a kristály- vagy karamellmaláta használata, amely a nemzeti jelleg kevésbé tárgyalt, de fontos jellemzője. Ezek a maláták két dolgot tesznek: Először is, egy nyilvánvaló ízjegyet hoznak létre – karamell vagy tejkaramell -, amely megédesíti a sört, és kihangsúlyozza az amerikai komló gyümölcsös ízjegyeit. Másodszor, az élesztő számára olyan összetett cukrokat termelnek, amelyeket nem tud lebontani és így ezek a cukrok testet és krémességet adnak a sörnek.
Összefoglalva
A Német búzasörök nagyon világosak, az élesztőnek köszönhetően kellemesen észteresek, ami banános, szegfűszeges és enyhén rágós ízeket ad a sörnek.
A Belga búzasörök szintén szép világosak azonban ezek a zab hozzáadása miatt zavarosabb külleműek mint a német búzasörök. Ennek a típusnak a jellegzetessége, hogy fűszereket adnak hozzá mint például a koriander és a narancshéj.
Az Amerikai búzasörökben ezek egyike sem található meg. Ezek a búzasörök mint általában minden amerikai sörnél jellemzően a komlón és a komló aromáján van a hangsúly valamint a kicsit sötétebb szín is a jellegzetessége a kristály- és a karamell malátának köszönhetően. Ennek a típusnak kicsit nagyobb a teste így jól áll neki a komlósság is amit alátámaszt. Az amerikai búzasör már egy kicsit kevésbé, de világos színű.
A búzasörök szuper nyári frissítők a nagy melegben, kóstolj rá egyre te is!